Az önmegvalósítás útja

A harcművészet egyfelől az összpontosításon és önfegyelmen alapuló, szellemi igénybevételt is jelentő testgyakorlás, másfelől fegyveres vagy fegyvertelen egyéni önfejlesztő tevékenység, melynek fő célja a tökéletes erőkoncentráció megnyilvánítása. Eredetét tekintve az bizonyos, hogy a taoisták már a Kr. e. V. században rendszerekbe foglalva gyakorolták. Előírt testhelyzetei és harci technikái az emberi csontozat és izomzat működésének alapos megfigyelésén alapultak, s nagyfokú belső figyelmet követeltek meg. Ez a gyakorlás tekinthető a belső harcművészetek ősének, gondolva itt a Xing Yi Quan vagy a Taiji Quan irányzatokra.

Eredendően harcművészetnek azokat a rendszereket nevezzük, melyek mögött egy szellemi és erkölcsi tanítás is áll, illetve ahol nem a küzdelmet és az abban való győzedelmeskedést tekintik legfontosabb céljuknak. Valójában ez valódi művészet, a művész pedig az alkotást és az önmegvalósítást tartja művészete céljának. Elengedhetetlen a harcművészetben a tökéletességre törekvés és az ősi erkölcsiséggel való harmónia kialakítása.

A harcművészeti tanulás és gyakorlás során az agy ideghálózatának speciális megerősödése jön létre, az mintegy „újradrótozza magát”, melynek következményeként idővel a test minden porcikája, és annak belső működése is engedelmeskedik az akaratnak. Ez a kivételes test tudatosság csak a harcművészetekben van jelen. Versenyről, megmérettetésről itt is beszélhetünk, de az nem a ringben, hanem inkább az életben történik. A harcművészeti hagyományok keleten sokkal tovább maradtak életben mint nyugati világunkban.

Miért emlékszik jobban a Kelet? A válasz egyszerű, mert a lőfegyverek később terjedtek el, így tovább tartott az emberi ügyességre és állóképességre alapuló fegyveres harci gyakorlás, ahol a test-test elleni küzdelem alapköve egymás tisztelete, a harcművészeti etika előírásai szerint. A kard, a lándzsa és a többi fegyver sokkal tovább volt használatban mint háborús eszköz, így kevesebb idő jutott a felejtésre is.

A harcművészetek eredeti jelentése a fegyverekhez kötődik. A művészet eggyé válást jelent, azaz a harcművészet kifejezés elsődleges jelentése: eggyé válni a fegyverrel.

Ez érezteti, hogy egy hosszú távú képességfejlesztésről van szó, mely inkább érzelmi töltésű, mint értelmi. Harcművészetet gyakorolni egy semmihez sem hasonlítható életérzés, a szív egy különleges állapota. Napjaink harcművészeti gyakorlása az önfejlesztésről szól, a folyamatos fejlődés lehetőségéről. A test, a szellem, és a légzés egybeolvadása létrehozza a tökéletes mozdulatot, és megvalósul a mozgásmeditáció semmihez sem hasonlítható állapota.

A harcművészetek ezeket az ősi értékeket közvetítik napjainkban is, melyeket bárki megtapasztalhat a Kung-fu Akadémián.