Bölcsesség

A hagyomány szerint a tan alapítója Huang Ti (i. e. 2697–2597), a Sárga császár volt. Az általunk legismertebb két taoista, Lao Ce és Chuang Ce, munkáik bölcsességével nagy hatást gyakoroltak a régmúlt idők gondolkodóira, felhívva a világ figyelmét a taoizmus felbecsülhetetlen értékeire. Az Út és Erény könyvét napjainkig ötven nyelvre fordították le.

Lao Ce, vagyis az Öreg Mester a kínai szellemi élet legtitokzatosabb és leghivatottabb alakjainak egyike. A hagyomány Konfuciusz idősebb kortársának tartja, aki i. e. 604–517 között élt, és az előbbinek nagy ellenfele volt. Lao Ce-nek tulajdonítják a legrégebbi taoista alkotást, a már fent említett Tao De Jing-et (Út és Erény könyve), ezzel is rendkívüli tekintélyt kölcsönözve az írásnak.

A Tao a világ ős oka, belőle keletkezett minden. Lao Ce kozmológiai spekulációi a világ keletkezésének megkezdődése elé a nemlét állapotát helyezik. Ebből a megismerhetetlen transzcendensből keletkezett a lét, vagyis a mindenség egységes voltának állapota. Ez az egység hozta létre a Yin és Yang kettősségét az őserők dualizmusából keletkezett az életlehelet, amely a két erő harmóniáját eredményezte. A háromság nemzi a tízezer lényt. A Tao tehát minden lény forrása, az ő ereje táplálja, az ő lénye alakítja, és az ő hatása tökéletesíti őket.

A világ szüntelen változásban van, ennek során mindig új formák jönnek létre és régiek szűnnek meg.

A varázslás, amely Lao Ce híres írásában még nem játszott ugyan szerepet, de iskolájának tanításában meglehetősen előtérbe került, oly erős vonzerőt gyakorolva a nagy tömegekre, hogy a filozófiai-etikai taoizmus mellett létrejött a népszerű vallásos taoizmus is. A mindenkori taoista vezetőt a legfőbb taoista isten, a „Jáde Császár” képviselőjének tartották. Mágiával foglalkozott, szelleműzéseket tartott, és javaslatokat tehetett a szertartások császári hivatalának. Székhelye a Jiang Xi-ben lévő Sárkánytigris-hegyen (Long Hu shan) volt.

Az elképzelés, hogy a tudós parancsolhat a természetnek, az idők folyamán azzá a nézetté durvult, hogy előállítható az örök élet elixírje, amely fogyasztója számára elkerülhetővé teszi a halált, és az újraszületésen felülemelkedett létet biztosít. Több kínai császárt annyira megzavart ez a gondolat, hogy egy úgynevezett „aranylabdacs” lenyelése árán halhatatlanná lehet, hogy végül egészségüket ezzel a gyógyszerrel tették tönkre.

A halhatatlanság olyan fogalom, amellyel a taoisták a megértés minden szintjén a gyakorlás célját jelölik. Ezért aztán a halhatatlan költői hangzású címe azokat a taoista bölcseket, jógamestereket, sőt öreg remetéket illeti, akiket bölcsességük és kitartásuk révén úgy tekintenek, mint akik elérték céljukat. Mindazonáltal a taoista útkeresés valódi természetének megértése kedvéért szükséges, hogy meghatározzuk a halhatatlanság fogalmát, abban az értelemben, ahogy azt a misztikusok, a jógik az Út gyakorlásának misztériumába bevezették.

Halhatatlan az, aki testének és tudatának minden erőfeszítését latba vetve, a szenvedélyeket felszámolván a legalapvetőbb és ártalmatlan vágyak kivételével minden vágytól megszabadulván elérte a szabad, spontán létezést, amelyben teste mindössze a tiszta szellem porhüvelye. Az ilyen ember keresztülment egy szellemi újjászületésen, megszabadult az illuzórikus ego béklyóitól, és szemtől-szembe került saját „valódi énjével” felismerve, hogy az nem tulajdona, hiszen az nem más, mint a fenséges, megkülönböztetések nélküli Tao! Miután egójától megszabadult, magát többé nem mint személyt látja, hanem mint a változás nélküli Tao egy felhőszerű formában való átmeneti testet öltését. A halál, amikor eljön, számára nem egyéb, mint egy elhasználódott ruhadarab levetése. Elnyerte az örök életet, és kész arra, hogy visszatérjen a tiszta létezés határtalan óceánjába!

Most érkeztünk el ahhoz a ponthoz, hogy megfogalmazhatjuk a taoista miszticizmus valódi célját, túlzások nélkül, egyszerűen. A jelenre vonatkozólag a taoista megpróbál harmóniában élni a természettel, élvezni az életet itt és most, közömbösnek maradni attól, hogy mi következik, mivel annak, aki bölcsen él, minden a legjobban történik, függetlenül attól, hogy a halál előbb vagy később jön el érte. Ami a jövőt illeti, végcél az eredetihez visszatérni. Miközben az ember ezen az úton halad, egy különleges átlényegülésen megy keresztül, amelyre szavakkal még a legjobb esetben is csak utalni lehet. Az illuzórikus ego feloldódik, bár semmi valódi el nem vész. A szellem kötöttségektől szabadon, visszatér az Eredethez, nem úgy, mint egy az óceánban jelentéktelen csepp a milliárd közül, hanem mint a határtalan a határtalanhoz. A szabad tudatosság kiterjed – létezik – úgy, hogy az egész univerzumot magába foglalja!