Tie bu shan

Aranyharangnak vagy páncélingnek hívják a kung-fu-ban a test ütésekkel és rúgásokkal szembeni nagyfokú ellenálló képességét, sérthetetlenségét. Eredete a VI. századig nyúlik vissza amikor Boddhidharma Izom és ínátalakítás könyvének tanításai alapján kezdtek edzeni a Shaolin kolostorban. A technika lényege, hogy a Qi-t a megfelelő helyre irányítva az fokozza a test ütésekkel, rúgásokkal szembeni ellenálló képességét, minimálisra csökkentve a sérüléseket. Ezt a magas szintű tréninget kizárólag megfelelő alapokkal, csak a gyakorlás egy későbbi fázisában szabad elkezdeni. A gyakorlás módja igen egyszerű, a test különböző részeinek szisztematikus megütése és megrúgása által fejleszthető a képesség. Az elviselő fél igyekszik minél több erőt és energiát koncentrálni a támadott felületekre (úgy, mint a bőrre és az izomzatra), melyben idővel jártasságra tesz szert. A gyakorlás addig tart, míg a védekező energiakoncentráció automatikussá nem válik.

Az aranyharang képesség elsajátítása átlagosan 2 év rendszeres gyakorlást igényel. A fokozatosság elvét betartva a tréning nagyon jó hatású az egészségre is, inkább élvezetes, mint fájdalmas. Előnye továbbá, hogy viszonylag gyorsan lehet benne fejlődni, így a korán jött sikerélmény megkönnyíti a gyakorlást.