Belső mosoly

A belső taoista gyakorlatok nagyban eltérnek a hagyományos testi gyakorlatoktól. A különféle sportok gyakran a belső szervek energiatartalékainak felhasználását igénylik, melyek így gyengítik az immunrendszert és felgyorsítják az öregedést. A fáradtság, a stressz, a túlzott erőkifejtés megzavarhatják a belső szervek energia egyensúlyát és finom működését. Ez persze nem azt jelenti, hogy abba kell hagyni az olyan sportok űzését, mint a tenisz, futás, kosárlabda stb., hanem mindössze felhívja a figyelmet arra, hogy a külső gyakorlatok önmagukban kevésnek bizonyulhatnak a regenerációban és az energiaveszteséget más módszerekkel kell pótolni. A taoista szemlélet szerint, ha bármilyen módon is gátoljuk a szervek megfelelő működését, akkor az betegséget idéz elő. A szervek az élet alap pillérei, hiszen nap mint nap megújítják az egész szervezetet. A belső taoista gyakorlatok védenek, gyógyítanak, jót tesznek az egészségnek, mert energiával töltik fel és erősítik a belső szerveket és a környező szöveteket. Jótékony hatásuk a szervezet működésének lassításából, valamint a gyakorlatok egyszerűségéből adódik. A koncentrált fókuszt a belső folyamatokra helyezi.

Scan0008

Egyedülálló módszere például, hogy a különböző testgyakorlatok közben létrehoz egy „belső mosolyt”, melynek fényét az adott szervre irányítja. További előnyük, hogy anélkül serkentik a keringési rendszert, hogy fokoznák a szívritmust. Miután az élettartamot a szívverések száma határozza meg, nem célszerű a szívet túl korán „elhasználni.”

A belső gyakorlatok alatt nem emelkedik a szívritmus, sőt inkább lassul, vagyis meghosszabbíthatják a várható élettartamot, ahogyan azt a régi taoisták mindig is szerették volna.