Az érelmeszesedés és a csontritkulás elkerülhető!

shutterstock_76835854_pici

Érelmeszesedés a XIX. században

Elég csak 100-150 évet visszamennünk, hogy lássuk mennyire elhamarkodott az érelmeszesedésben az emberiség. A XX. századra nagyon gyakorivá vált megbetegedés ugyanis még a XIX. században is olyan ritka volt, hogy a kor hírneves orvosai sokszor 10 éves praxis alatt egyetlenegy beteggel sem találkoztak. Az is elgondolkodtató, hogy a szívinfarktus első orvosi leírása 1878-ban jelent meg, s az infarktust leíró Adam Hammer kollégáit csak a boncolás győzte meg a szívet ellátó ér elzáródásáról, mert egészen addig nem találkoztak ilyen jelenséggel. De az érelmeszesedés egyetemes voltát vonják kétségbe azok a vizsgálatok is, melyek a különböző természeti népeket vizsgálták, és legtöbbjüknél az érelmeszesedésnek nyomát sem találták.

Amikor olyan kóros elváltozás válik egy társadalomban általánossá, amely még 150 évvel azelőtt nem volt jellemző, és a természeti népeknél sem tapasztalható, akkor nyilvánvalóan olyan életmódbeli változást kell keresnünk, mely észrevehetetlen, mert csak évtizedek alatt fejti ki alattomos hatását.

Az érelmeszesedés napjainkban

Az érelmeszesedést a legutóbbi évtizedekig passzív folyamatnak tekintették, melynek során a vérben keringő kalcium és foszfor fokozatosan lerakódik az érfalakra, mint a hordalék a folyók medrében. 
A legújabb eredmények szerint az erek fala mindazt tartalmazza ami a csontképződéshez szükséges, azaz az érelmeszesedés valójában egy elcsontosodási folyamat.

De miért nem meszesednek el a természeti népeknél az erek? Kiderült, hogy az MGP (matrix gamma-karboxilált glutamát protein) nevű fehérje aktívan gátolja a mész lerakódását az erekben és a lágy szövetekben. Ehhez azonban K2 vitamin szükséges, mely aktiválja az MGP fehérjét. 
Emberekkel folytatott megfigyeléses vizsgálatok ugyancsak megerősítették, hogy az aktiválatlan MGP fehérje vérben keringő mennyisége szoros kapcsolatot mutat az érelmeszesedés mértékével. Mindebből az következik, hogy megfelelő K2 vitamin ellátottság esetén jelentősen csökken a szív, -és érrendszeri megbetegedés és halálozás kockázata.

Csontritkulás, teória és valóság

A nyugati világban a csontritkulás járványos méreteket ölt. Erre a betegségre már száz magyarázat is született, de orvosi és laikus körökben a legegyszerűbb hiányelmélet a legnépszerűbb. Azaz mivel a csontok kalciumból állnak, a csontritkulást a kalcium hiány okozza.

Azonban régóta tudható, hogy a fokozott kalcium bevitel nem javít, hanem ront a csonttörési statisztikákon. A csontok törékenységét a medencecsont törésével szokták mérni, mert ez hat a legsúlyosabban az életkilátásokra és az életminőségre. Egy 12 éven át tartó, „Nővérek egészsége vizsgálat” eredménye szerint, azok a nővérek akik naponta legalább két pohár tejet megittak, 50 %-al valószínűbben szenvedtek medencecsont törést, mint akik hetente maximum egy pohár tejet fogyasztottak. 
A hiányelméletet azonban lassan felváltja a D vitamin teória. A D vitaminnak fontos szerepe van a kalcium belekből való felszívódásában, nélküle csak passzív felvétel történik, ami csupán csak az elfogyasztott kalcium 10 %-át teszi ki. Ezért ma egyre több embernél támogatják meg a kalcium bevitelt D vitamin fogyasztás ajánlásával. Ez valamelyest megállítja a csontritkulást, ugyanis annak egyik oka az, hogy a vér alacsony kalcium szintjét a szervezet a csontok lebontásával kompenzálja. Ebből azonban nem lesz csonttömeg növekedés.
A legújabb kutatások eredményeként a K2 és a D vitamin sajátos kölcsönhatásban szolgálja a csontépülést. A D vitamin nemcsak elősegíti a kalcium felszívódását, de serkenti a csontépítő sejtek osteocalcin termelését is. Az osteocalcin hivatott a kalcium megkötésére és a csontokba szállítására. Az osteocalcin-t azonban elsősorban a K2 vitamin aktiválja és vizsgálatok bizonyítják, hogy K2 vitamin hiányában az osteocalcinok lényegében működésképtelenek.

csontabra

K2-vitamin és a kálcium

A K2 vitamint régóta ismeri az orvostudomány, Henrik Dam fedezte fel 1929-ben, és nevezte el koagulációs vitaminnak, mivel hiányában vérzékenység lép fel. A K1 vitamin a véralvadásban meghatározó, a K2 -nek pedig ilyen hatását nem találták, ezért hasznavehetetlen variánsnak tekintették. Így vagy 40 éven át senki nem foglalkozott a K2 vitaminokkal. A kalciumkötő osteocalcin fehérjék felfedezésével jöttek rá a K2 vitamin aktiváló hatására. A részeredmények az 1990-es évek végére összegződtek abban a felismerésben, hogy a K2 vitamin létfontosságú a csontképződésben, illetve a lágy szövetek és az erek elmeszesedésének aktív gátlásában.
 A kísérletek rendkívül ígéretesnek bizonyultak, a K2 vitamin bevitel a már kialakult érelmeszesedést 50 %-al volt képes csökkenteni. 
Sajnos problémát jelent, hogy a táplálékból nem lehet elég K2 vitaminhoz jutni, ezért meszesedik el idős korára szinte mindenkinek az érrendszere. A másik ok, hogy a K2 vitaminnak több alfaja van, s az élelmiszereinkben az MK-4 fordul elő leggyakrabban. Az MK-4 -nél azonban jóval hatásosabb az MK-7, mely viszont európai élelmiszerekben gyakorlatilag csak nyomokban mutatható ki.

Táplálék és a K2 vitamin

De vajon hova tűnt élelmiszereinkből a K2 vitamin, mely a természeti népek egészséges fogazata és érrendszere alapján oly bőségesen jelen lehet étrendjükben?
 A K2 vitamin mennyisége a legeltetett állatok tejéből készült vajban a legmagasabb. Ugyanez vonatkozik az állatok zsírjára, belsőségeire is. Ennek az a magyarázata, hogy az állatok képesek a zöld levelű növényekben található K1 vitaminból K2 -t szintetizálni. A modern állattenyésztésben a jószágot azonban gabonával, kukoricával és szójával hizlalják, így azok K2 vitamin tartalma erősen lecsökkent. 
A másik ok, hogy szénhidrát alapú táplálkozásunk hatására bélflóránk is megváltozott, a K2 vitamint termelő baktériumok száma jelentősen lecsökkent.

Határozottan kijelenthetjük, hogy a nyugati étrendből elegendő K2 vitaminhoz nem lehet jutni. A napi szükséglet minimum 90 mikrogramm volna, de 10 dkg marhamáj 0,4, a csirkemáj 14, egy tojás 9 mikrogramm K2 vitamint tartalmaz. Ráadásul az MK-4 fajtát, míg a sokkal hatásosabb MK-7 -et nem. Az MK-7 variánst a fermentált szójanattó (lásd: kép) tartalmazza legnagyobb arányban. 10 dkg szójanattóban több mint 1000 mikrogramm K2 vitamin található. Egy vizsgálat szerint egy átlagos fiatal japán nő naponta 20 mikrogramm MK-4 -et és 60 mikrogramm MK-7 -et fogyaszt.
A K2 vitamin szerepének felismerése új korszakot nyithat a csontritkulás és az érelmeszesedés kezelésében.