A kalligráfia, kínaiul shu fa – vagyis az írás törvénye, nem egyszerűen csak szépírást jelent, hanem egy évszázadokon át formálódott, ma is élő művészeti ágat, amely szorosan összefonódik a hagyományos távol-keleti költészettel és festészettel. Kínában a kalligráfusokat a festőkkel egy szinten jegyzik, és gyakori, hogy ugyanaz a személy mindkét művészetet gyakorolja.
A kalligráfia Kínában az i.e. 2. század környékén kezdett kialakulni és Japánba – koreai közvetítéssel – csak jóval később jutott el. A szépírás mind a mai napig az egyik legtöbbre értékelt és legkifinomultabb művészet Kínában, mely kifejezi a művész egyéniségét és jellemét, kreatív energiáit és művészi önállóságát.
Az előrehaladás a rangelvűségen, a gyakorlásban eltöltött évek számán alapul. Lehet valaki elképesztően tehetséges, de itt a szorgalmat sokkal többre értékelik. Ez a hozzáállás egyébként általában jellemző a távol-keleti kultúrára, a harcművészetektől kezdve a teaszertartáson, a pekingi operán és virágkötészeten át a zenéig.
A kalligráfiában a forma elsajátításának igen fontos szerepe van, minden iskolának van egy nagymestere és a tanítványok az ő mintáit tanulmányozzák és másolják. Haladóbb szinteken aztán erősödik a művészi kifejező erő és egyfajta belső utazássá válik az írás. A belső érzelemvilág kifejeződik a külsőben, a művész eggyé válik azzal, amit éppen csinál, eggyé válik magával a világmindenséggel.
A megrajzolt írásjegyeket szemlélve feltűnik, hogy a fekete tus súlya gyakran megtörik. Van, hogy nagyon fekete és bőséges, szakszóval „nedves” és van, hogy elfogyni látszik, azaz „száraz”. A tussal körbezárt részeket „repülő fehérek”-nek nevezik, melyek nem véletlenszerűek, hanem egy tudatos ecsetkezelés eredményei. A repülő fehéreknek mindig a megfelelő helyen és a megfelelő módon kell megjelenniük ahhoz, hogy valóban értékként és ne hiányosságként jelentkezzenek. A kalligráfia bonyolultságát jól tükrözi, hogy az írásjegyek meghatározott vonássorrend szerint állnak össze és arányaikat tekintve csak egyféleképpen tökéletesek.
Zhang Wei mester a kalligráfia művészetének hazánkban élő jeles képviselője. 1963-ban született Észak-Kínában és a családi hagyományt követve gyermekkora óta érdeklődött a kalligráfia iránt. Egyetemi évei alatt számos nagymester keze alatt bontogatta szárnyait, azok személyes példája nagy hatást gyakorolt fejlődésére. Ugyan több mint 20 éve Magyarországon él, hazájától távol, de a két ország közötti földrajzi és kulturális különbségek cseppet sem hátráltatták felfedező kedvét, sőt egyéni stílusában kombinálta a nyugati művészetek sajátos jellemzőit a kínai hagyományokkal. 2012-ben komoly szakmai elismerés érte, művei bekerültek Pekingben a Kínai Nemzeti Múzeum 200 legjobb kínai művész és kalligráfia mester alkotásait bemutató kiállítására.
Zhang Wei mester
Zhang mester rendszeres résztvevője a távol-keleti kultúrával, oktatással és harcművészetekkel kapcsolatos rendezvényeknek, mert személyes küldetésének érzi e csodálatos művészeti ág megismertetését a magyar érdeklődőkkel. Számos olyan tanítványa van, aki ugyan nem beszéli a kínai nyelvet, mégis lelkes gyakorlója a kalligráfia művészetének.
Zhang mester elmondása szerint ugyanaz a szellem hatja át a kalligráfiát mint a harcművészeteket, hiszen mindkettőhöz elmélyült koncentrációra van szükség és teljes odaadással kell gyakorolni. Jelen kell lenni a pillanatban, hiszen csak így válhatunk eggyé azzal, amit éppen csinálunk. A yin – yang elmélet ellentétes pólusai, a kerekded és szögletes vonások, a nyugalom és mozgás, a fekete és a fehér, vékony és vastag, a gyorsaság és a lassúság, elegancia és tartás – az írás művészetének is szerves részeit képezik.
Keleten a mai napig szellemi útként tekintenek a kalligráfiára, melynek helyes gyakorlása mentális változással jár együtt, s a gyakorlása során elért tudatosság az élet más területeire is átvihető.
A shu fa ugyanakkor segít eltávolodni a mindennapi élet zajától, a szellem nyugalomra lel, a lélek megtalálja természetes közegét. Jellemformáló hatása is kiemelkedő, hiszen a szépírás mesteri szintű elsajátítása több évig, évtizedig tarthat. Sok időt, türelmet és kitartást kíván, azt mondják, ha legalább tíz évig nem gyakorlod a művészetet, akkor még kezdő vagy.
